top of page
_MG_6287-2-Edit-2.jpg

Szia, Zoli vagyok! 

Fiatal felnőtt korom óta fontos számomra az intimitás és ebből eredően az érintés is, ezért sport pályafutásom mellett folyamatosan fejlesztettem tudásomat az intimitás területén is, még nem részt vettem egy egyhetes tantra táboron, mely kapcsán azzal szembesültem, hogy az intimitásnak sokkal magasabb és tanulható szintjei is vannak. Először itt találkoztam a tantrikus jóni masszázzsal, de tudásomat több különböző tantrikus csoportnál és oktatónál fejlesztve, végül a számomra professzionális szintet Cserép Iminek, mint mesteremnek köszönhetem.

Számomra a tantra masszázs...

A tantrikus jóni masszázs hatásával szembesülve, számomra idővel egyre értékesebb lett a jóni masszázs testnek és léleknek adható (intim) blokkoldó, gyógyító, energetizáló, harmonizáló és boldogító hatása. Az idők folyamán pedig spirituális és intimitás fesztiválokat is végig masszírozva úgy éreztem csodás és motiváló dolog számomra, hogy sokszor még remegő lábakkal érkező és bizonytalannak tűnő, de vágyódó és számomra ismeretlen lányok, hölgyek, asszonyok, hogy csendesülnek és lazultak el és nyíltak meg a masszázsaim alatt. Öröm számomra nézni azt is, hogy időről és térről megfelejtkezve önmaguk felé befelé fordulva élvezik masszázsaimat. Azt gondolom mondhatom, hogy legtöbbször úgy érzem, mint a legjobb zenész a legcsodálatosabb hangszerére, úgy ráhangolódok masszázspartnerem lényére, energetikájára, légzésére, és minden apró érző rezdülésére, hogy számára a legtöbbet tudjam adni.

Folyamatosan masszírozok a szalonban és különböző neves fesztiválokon is (pl. Everness Fesztivál +18-as Intim Falu, SzexEduFeszt / SzexEdukációs Fesztivál, Swinger Fesztivál, …). Ezen kívül oktatok is, valamint modellek közreműködésével élő bemutatókat tartok, ahol szakértelemet és tapasztalatomat élményszerűen és hatékonyan tudom megosztani a közönséggel.

Az oktatási tevékenység mellett fontos helyet kap munkámban a fejlesztés, gyógyítás: rendszeresen kapok megbízást szexuálpszichológusoktól is, hogy masszázsaimmal klienseik terápiás folyamatát támogassam, fejlődésüknek újabb teret nyissak.
 

Hitvallásom, hogy az érintés olyan univerzális nyelv, mely a szavak világán túlmutató mély kommunikációt és megéléseket képes teremteni. Az érintés a kapcsolódás és az önfelfedezés különleges és intenzív dimenzióját hozza létre.

Masszázsaim során nagy figyelmet fordítok arra, hogy mint a legjobb zenész a legcsodálatosabb hangszerére, úgy hangolódjak rá masszázsvendégem lényére, energetikájára, légzésére, és minden apró érző rezdülésére.

Hiszen csak így lehetséges, hogy a masszázs befogadója számára azt tudjam adni, amire testének, lelkének leginkább szüksége van. Ebben a törekvésében a tantra tanításaira és energetikai megközelítésére támaszkodok.
 

Pályafutásom során egyre inkább felismertem, milyen értékes az intim masszázs blokkoldó, gyógyító, energetizáló, harmonizáló és boldogító hatása, hiszen ez az, ami intenzíven elindítja a vendégek öngyógyító folyamatait. Ez a hatás mind a testet, mind a lelket eléri.

Munkám során tapasztalom, hogy milyen sok nő nem ismeri testét, nőiességét, illetve a benne rejlő potenciált.

Ezért a masszázsok során külön figyelmet szentelek annak, hogy a nők számára segítséget nyújtsak a saját testük, nőiességük és a bennük rejlő lehetőségek megismerésében. Szívesen kísérem és vezetem őket ezen az önismereti úton, hogy felfedezhessék női létük valódi erejét és szépségét.

Mindig örömmel szemlélem a folyamatot, hogy a vágyakozva, de a bizonytalanságtól remegő lábakkal érkező hölgyek a masszázs során lehunyt szemmel, időről és térről megfeledkezve képesek elengedni a külvilágot, a megfelelést és erotikus önvalójuknak teret adva őszintén élvezni a masszázst. Majd mindezt megélve, megtapasztalva megelégedettséget és életörömöt sugároznak a búcsúzásnál, és sokszor már előre egy újabb időpontot egyeztetnek.
 

A felszabadult élménynek teret adó fontos alapvetés, amely a masszázs előtti bevezető beszélgetésben mindig elhangzik: a tantra masszázs során minden a vendégről szól. Nem kell senkinek megfelelni, nem kell semmit viszonozni. A vendég így igazán szabadon merülhet el a figyelmes, finom és változatos érintések befogadásában.
 

Számomra a tantra és a tantra masszázs nem csupán egy szolgáltatás, hanem életforma is, mely fontos szerepet kapott személyes és szakmai fejlődésemben egyaránt.
 

Oktatói, akiknek a szaktudását és kialakult egyedi stílusát köszönheti:

– Végh Ildikó 

– Cserép Imi 

– P… Judit (Kékes Réka tanítványa)

– Papp Pizsdé János 

– Solymári György és Csongori Tünde 

 

A korommal kapcsolatban annyi segítséget szeretnék nyújtani számodra, hogy megosztom Veled: a Fém Disznó évében születtem.  :)

bottom of page